Rólam
Blunck Réka vagyok, Permaculture Design Course (PDC) okleveles permakultúra tervező és humánökológiából van kiváló minősítésű mesterdiplomám. ezen kívül az ELTE Humánökológia mesterszakán én oktatom a Permakultúra tantárgyat is.
Már a mesterszak elvégzése alatt tudtam, hogy olyasvalamivel szeretnék foglalkozni, amely aktívan tesz az ökológiai válság ellen, így a szakdolgozatomat is az erdőkertek magyarországi helyzetéről írtam.
A Magyar Permakultúra Egyesület aktív tagjaként fogant meg bennem az ötlet, hogy elindítsam saját vállalkozásomat, amelyet Ökokert Permakultúrának kereszteltem el.
A kertészkedés mellett szeretek olvasni és új helyeket felfedezni.


Önéletrajz
2022 júliusában átvehettem a kiváló minősítésű mester diplomámat az ELTE humánökológia szakán.
Az ELTE Humánökológia mesterszakán 2022 februárjától én oktatom a Permakultúra nevű tárgyat.
2021 őszén a Magyar Permakultúra Egyesület más tagjaival együtt egy önképzőkört indítottunk, hogy fejleszthessük a permakultúra oktatásával kapcsolatos tanári készségeinket. Az ebből kinőtt workshopok lehetőségeit az események fül alatt találhatod meg.
2021 őszén McMenemy Márk meghívott a Stihl KertÉrtők c. podcastjába vendégnek.
A Hegyvidéki Önkormányzat Természetben a kert versenyén különdíjazottja lett a kertem.
A hegyvidéki önkormányzat oldala
Inspirálódásképpen 2021 őszén megnyitottam a kertemet a látogatók számára, mert úgy gondolom, nagyon hasznos lehet egy ökokertet élőben látni.
2021 nyarán a XII. önkormányzat Zöld irodájának terveztem egy közösségi kertet, és elkezdtem oktatni a Magyar Permakultúra Egyesület Permakultúra Tervezői Képzésén (PDC).
2021 nyarán a MAPER több Permakultúra Tervezői Képzésén (PDC) is részt vettem , mint oktató.
Szakdolgozatomat a Humánökológia szakra az erdőkertekről írom.
2020 novemberében a New York-i Columbia University Teacher College, az ELTE PPK és az izraeli Kibbutzim College fenntarthatóságról szóló oktatásának virtuális nemzetközi műhelyében adtam elő a környezetpszichológia tárgy keretében.
2020 nyarán elvégeztem a Permakultúra tervezői képzést (PDC) az Életfa Permakultúránál.
2019 szeptemberében az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) mesterszakán elkezdtem Humánökológia tanulmányaimat.
Egyetemi BA diplomámat a 2015-2018-ig a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok szakán szereztem.